Lelki Egészség Centrum

Erdélyi Életvédők Egyesület

Áraink

Nevelési tanácsadás

50 perc nevelési tanácsadás – 60 lej
50 perc egyéni gyerek pszichológiai foglalkozás – 60 lej

Mi a nevelési tanácsadás?

„A szülőknek egy dolguk van: az elképzelhető legnagyobb pozitív elfogultsággal kell a gyerekükre tekinteniük. Az lát jól, aki szeret!” (Vekerdy Tamás)

„Tökéletes anya semmiféleképpen sem lehetsz, de jó anya millióképpen” (Jill Churchill)

Vannak helyzetek, amikor a szülő úgy érzi, hogy gyermekével kapcsolatos nehézségek meghaladják erejét, vagy nincs megfelelő eszköze a problémák kezeléséhez. Ilyenkor érdemes pszichológus segítségét kérni.

Nevelési tanácsadást a szülő bármikor kérhet, ha az alábbi problémák valamelyikével találkozik:

A tanácsadás során a pszichológus egy-két alkalmat tölt a szülővel, majd három-négy ülés alatt megismerkedik a gyerekkel. Mindezt követően ismét szülőkonzultációra kerül sor, ahol a pszichológus a szülőkkel közösen tudja meghatározni a további együttműködés kereteit és módját, feltéve ha mindkét fél úgy ítéli meg, hogy szükséges a folytatás. Sok esetben ugyanis már az is elegendő, ha a pszichológus megosztja tapasztalatait, meglátásait, és néhány nevelési tanáccsal látja el a gyermek szüleit, gondozóit, amelyeket alkalmazva kezelhetővé válik a probléma. A megoldás kulcsa számos esetben tehát a szülők megfelelő segítségnyújtásában rejlik. Amennyiben mégis szükségeltetik a gyerekkel való együttműködés, fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a gyerekkel folytatott munka ne húzódjon el hosszú időre.