Szorongás: lebénít vagy továbbvisz?
2013. március 1.
Életünk minden napján megtörténik, hogy hirtelen ránk tör egy megmagyarázhatatlan félelem, melynek következtében légzésünk felgyorsul, izmaink megfeszülnek, és a szívünk kalapálni kezd.
Megtörténik olyankor, mikor az autóval megcsúszunk a havas úttesten, mikor átkelünk egy hídon, mikor nagyobb tömegbe kerülünk, ha egy agresszív cselekedet szemtanúi vagyunk.
Vagy esetleg akkor, mikor a fõnök felhívja figyelmünket, hogy jobban kellene dolgozni, gyerekünk megkezdi az iskolát, találkozóra sietünk egy kellemes megjelenésû nõvel, férfival.
Ilyenkor gyakran érezzük idegesnek és feszültnek magunkat anélkül, hogy meg tudnánk határozni a feszültség pontos okát. Amikor egy-egy helyzet átélése nehéz perceket okoz, akkor a félelmet, amit átélünk, szorongásnak hívjuk.
A szorongás hozzátartozik az életünkhöz, végigkísér a születéstõl a halálunkig. De ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan a tudatában vagyunk ennek. Mégis, bármikor beléphet a tudatba egy külsõ vagy belsõ élmény, történés elõbukkanásakor.
Minden ember sajátos egyedi formában éli meg a szorongást, amely õhozzá tartozik, úgy, mint ahogy a szeretetnek is megvan a személyre jellemzõ megnyilvánulási formája.
Íme, egy hölgy fogorvoshoz kapcsolódó szorongásos érzései:
"Tizenkét éves voltam, amikor a szemfogaim elkezdtek az ínyembõl kifelé nõni. Máig elevenen él bennem, amint anyám elvonszolt a fogorvoshoz, és ahogy õk ketten ott állnak fölöttem, arról beszélve, hogy kórházba kell mennem kihúzatni õket... Attól fogva mindent elkövettem annak érdekében, hogy ne kelljen mennem...
Az elkövetkezõ tíz évben életem elviselhetetlen volt. Imádtam a fiúkat, de majd mindegyik azt gondolta rólam, hogy félénk és szégyenlõs vagyok: soha nem mertem felszabadultan nevetni, legfeljebb csak lehajtott fejjel elmosolyodtam. Soha egyetlen percre sem bírtam elengedni magam... Húszéves koromban találkoztam valakivel... akivel 21-dik születésnapomon eljegyeztük egymást és egy év múlva összeházasodtunk.
... Már éjszakánként is a fogaim jártak a fejemben, hideg verítékben úszva, és egyre inkább világos volt, hogy elõbb-utóbb tennem kell valamit. Egyre rosszabbul lettem, már aludni sem bírtam. ... Mikor aztán egyszer a férjem megbeszélt egy idõpontot a fogorvosával, rosszul voltam, hasmenés tört rám, felszökött a lázam és egy szemhunyást sem bírtam aludni. Az esti négy nyugtató mellé reggel bevettem még hatot, úgy hogy a férjemnek úgy kellett elcipelnie..."
(Forrás: Comer: A lélek betegségei)
Félsz a kígyótól?
Kutatások igazolják, hogy különbözõ életkorokban, különbözõ félelmekre vagyunk fogékonyak. Egy felmérés szerint a tízévesek az injekciós tûtõl és az orvosoktól rettegnek, a húszévesek 70 százaléka fél a kígyóktól, pókoktól és a magasságtól, a hatvanévesek pedig a tömegtõl és a haláltól való félelemre hajlamosak.
A szorongás kettõs sajátossággal bír: egyrészt aktivizál, másrészt pedig megbénít. A szorongás mindig egy jelzés, amely figyelmeztet a veszélyekre és ösztönöz ezeknek a veszélyeknek a leküzdésére. Néhánya elfogadják és szembenéznek félelmeikkel, mások pedig elfojtják, kitérnek elõle.
Félelmeink elfogadása és az azokkal való megküzdés fejleszt: érettebbé tesznek bennünket, megerõsítenek és növelik önbizalmunkat.
Ne dédelgesd magadban
Amennyiben kitérünk félelmeink elõl, olyannak maradunk amilyenek voltunk, és ez gátolja fejlõdésünket. Továbbra is gyermekinek maradunk azon a területen, amelyen nem néztünk szembe félelmeinkkel.
Annak ellenére, hogy a szorongás nagyon kellemetlen állapot, a szorongók 85-90 százaléka nem tesz semmit, hogy segítsen magán. Sokan az önpusztítás útjára lépnek. De ha szembe nézünk félelmeinkkel, ha megismerjük a kiváltó okait, akkor sokat tehetünk önmagunkért.
A szorongás személyiségünk fejlõdése során fontos, meghatározott helyeken lép be a tudatunkba. Például olyankor, amikor munkahelyet változtatunk, amikor új feladatokkal kell szembenézzünk, vagy ha valamilyen változás küszöbén állunk. Minden életkornak megvannak a maga érési lépései és a hozzájuk tartozó szorongások is. Ha azt akarjuk, hogy fejlõdésünk sikeres legyen, akkor szembe kell nézzünk félelmeinkkel.
A szorongás formái
Generalizált szorongás – amikor az emberek szûnni nem akaró általános szorongást élnek át.
Fóbiák – amikor egy bizonyos tárggyal, tevékenységgel vagy helyzettel szemben éreznek az emberek szüntelen és megmagyarázhatatlan félelmet. Pl. póktól, kígyótól, víztõl, zárt tértõl stb. való félelem.
Pánikzavarok – amikor az embereket visszatérõ jellegû rettegéshullámok kerítik hatalmukba.
Kényszeres zavarok – amikor az emberek sokadszor újraismételt cselekedetekkel próbálják csökkenteni állandó szorongásukat. Pl. tisztaságmániás személyek, állandóan mossák a kezüket, minden piszkot feltakarítanak a földrõl, és mindennap ágynemût cserélnek, többször megnézik, hogy az ajtót bezárták-e, mikor mennek el, rendmániásak stb.
Poszttraumás stressz-zavar – amikor az emberek jóval egy traumatikus esemény után élnek át fokozott félelmet és azokkal járó testi tüneteket. Pl. árvíz, földregések után, háborúban harcolók, háborús foglyok évek múltán rettentõ élményeket élnek át újra álmukban.
Ezek közül a szorongásformák közül egy párat részletesebben is bemutatunk további cikksorozatunkban. A szorongás nagymértékben rontja az életminõséget, ezért jó, ha mielõbb segítséghez fordulunk.
http://manna.ro/gumino/szorongas:-lebenit-vagy-tovabbvisz-2013-03-01.html