A koporsó elõszobája
2013. január 25.
Úgy érzed, hogy nyomorult vagy, nem vagy jó semmire, szenvedsz, mint egy kutya, és nem érdemled meg, hogy élj? Olvass tovább.
Hangulataink általában igen változékonyak, naponta a körülöttünk zajló események hatására könnyen felvidulunk vagy elszomorodunk, de ezek a gyorsan múló érzések kevésbé befolyásolják életünk általános ritmusát.
Vannak azonban olyan személyek, akiken a szomorúság és levertség érzése hónapokig eluralkodik, és akadályozza õket a mindennapi életvitelben. Ebben az esetben beszélünk depresszióról.
A fogalom annyira beékelõdött a köznyelvbe, hogyha a szokásosnál levertebb, szomorkásabb a hangulatunk, akkor azonnal depresszióról beszélünk. Pedig a legtöbb esetben csak múló hangulatingadozásról van szó.
Életünk folyamán mindannyian megtapasztaljuk valamilyen mértékben ezt a lelki betegséget (állapotot). Mindenki egyedi módon éli meg, és aki megéli, úgy érzi, hogy más senki nem élte meg olyan szinten, mint õ maga.
Kutatások szerint a depresszió elég korai években kezd el már jelentkezni, és a nõk legalább kétszer olyan gyakran élnek át súlyos depressziót, mint a férfiak.
Magányba sírja magát
A depresszióban szenvedõ ember mélységesen levertnek érzi magát ok nélkül, naphosszat sír, nem képes visszafojtani könnyeit. Fáradtnak érzi magát, és azt, hogy a legkisebb feladat vagy tevékenység is óriási erõfeszítést igényel.
Eltávolodik barátaitól, önmagába zárkózik. Elhanyagolja kapcsolatait embertársaival, pesszimizmus jellemzõ rá, ami úgy nyilvánul meg, hogy mindennek csak a rossz oldalát látja. A rosszkedv elég gyakran társul szorongással, szorongásos depresszió alakul ki.
Éjszakánként nem tud aludni, álmatlanul forgolódik az ágyban, így másnap fáradtsága miatt nem képes a munkájára, feladataira összpontosítani, és csökken a teljesítménye.
Nem képes pozitívan gondolkodni, és lassan megjelennek az elsõ öngyilkossági gondolatok, melyek olyan téveszmékbõl fakadnak, mint "nyomorult vagyok", "nem vagyok jó semmire", "nem érdemlem meg, hogy éljek", stb.
Ezért is kell odafigyelnünk a depressziós emberekre, mert az öngyilkosságok elsõ számú oka a kezeletlen depresszió.
Többségük a kezdet kezdetén nem is nevezhetõ betegnek, csak egy természetes emberi reakciót él meg az élet kihívásaival szemben, amely csak késõbbi fázisban válik betegséggé, mikor az ember már nem tud szabadulni egy hangulat hatalmától, rabságából.
Hérodotosz szerint "az ember sorsa az õ kedélye". A depressziós ember élete átmenetileg hajótörést szenvedett.
A depressziós személy szenvedései borzalmasak, és semmilyen más betegség okozta szenvedéshez nem hasonlít. Olyan reménytelen, szomorú állapot, melyben az élet sivárnak, terhei nyomasztónak tûnnek. Azok a személyek, akik nem szenvedtek ebben a lelki betegségben, nehezen tudják megérteni ezt az állapotot.
De nézzük meg, milyen okok játszanak szerepet a kialakulásában.
Depressziót kiváltó tényezõk
A depressziós idõszakokat gyakran váltják ki stresszes életesemények. Számos elvárásnak szeretnénk eleget tenni, mindenkinek meg akarunk felelni még akkor is, ha már azt érezzük, hogy ez túl sok.
De ugyanígy bekövetkezhet egy veszteség is (barát, családtag elhalálozása) az életünkben, mely magával hozza a szomorkás hangulatot. Megszûnhet egy nagyon jó baráti kapcsolat, bekövetkezik egy súlyos fizikai betegség, vagy éppen elveszíthetjük munkahelyünket. Ezek mind olyan tényezõk, melyek hangulatváltozásokhoz vezetnek, csökken életvezetési képességünk, és kialakulhat a depresszió.
Akkor is hajlamosak az emberek a depresszív viselkedésre, ha életükbõl kimaradnak, vagy jelentõsen csökkennek a teljesítményükért járó jutalmak, a pozitív megerõsítések.
Depresszióra hajlamosít a személyiségbõl fakadó negatív gondolkodásmód vagy negatív szemléletmód. Vannak olyan emberek, akik mindennek csak a negatív oldalát látják (például nem engedi korcsolyázni gyerekét, mert elesik, és eltöri a lábát, vagy ha a munkahelyén megjutalmazza a fõnöke, akkor arra gondol, hogy nem a jó teljesítményért kapta, hanem mert jóindulatú a fõnök).
A depressziósokat annyira eltöltik az önmagukkal, a környezetükkel, és a jövõjükkel kapcsolatos negatív gondolatok, hogy ez életük szinte minden területén akadályozza õket.
Arra is van bizonyíték, hogy a depresszió örökölhetõ. Ha egy családban már elõfordult ez a betegség, akkor valószínû, hogy a következõ generáció esetében is megjelenik. A depresszió oka lehet még a szülõi elutasítás, nemi erõszak, harag és bûntudat is.
Mit ne tegyünk, ne mondjunk a depressziósnak?
Elõször is ne kérdezzük meg a betegtõl, hogy "Miért vagy ilyen állapotban?", mert nem tudja. Azért, hogy érzései és panaszai ne tûnjenek alaptalannak, keresni fog egy okot, magyarázatot.
De valójában szenvedéseinek teljesen más az oka, mint amit õ mond, ezért ne próbáljuk a beteget depressziójának okáért vigasztalni. Inkább próbáljuk elfogadni viselkedését, ne hozzunk fel érveket azért, hogy meggyõzzük õt arról, félelmei alaptalanok.
Továbbá soha ne mondjuk azt, hogy "Szedd össze magad, hagyd abba a nyavalygást!", hisz õ nem saját akaratából ilyen. Nem az õ akaratán múlik, hogy kijusson abból az állapotból. Ha folyton veszekedünk vele, akkor fokozódik a bûntudata, és önbecsülése tovább csökken.
És ne próbáljuk jó kedvre deríteni, vagy különbözõ tevékenységeket javasolni neki (elutazás, filmnézés, munka), hisz ez neki hatalmas erõfeszítésébe fog kerülni.
Mit tehetünk érte?
A depresszió nagyon összetett dolog, és az általa okozott problémák mindenképpen megérdemlik egy pszichológus, mentálhigiénés szakember, lelkipásztor vagy pszichiáter figyelmét.
Tévhit az, hogy nem lehet semmit tenni a depresszió ellen. A depresszió több mint 80%-ban gyógyítható. A depresszió nem akarat kérdése, de az akarattal megelõzhetõ.
Az elsõ és legfontosabb az elfogadás. Próbáljuk meg elfogadni a beteg személy viselkedését, hagyjuk békén, és úgy viseljük gondját.
Próbáljuk meg bátorítani, de úgy, hogy ne keltsünk benne szorongást.
És végül a legértékesebb segítség az, ha rávesszük a beteget, hogy keressen fel egy szakembert, és kérjen megfelelõ segítséget. Vannak olyan súlyos esetek, mikor a gyógyszeres kezelés elkerülhetetlen, viszont az enyhébb eseteknél a pszichoterápia, valamint a pszichológiai konzultáció, segítõ beszélgetés elegendõnek bizonyul a gyógyulás folyamatában.
A betegnek megvan a maga szerepe a gyógyulásban, és a megelõzésben is segít, ha tudjuk azt, hogy az embernek meg kell tanulnia az érzéseit kezelni, hogy ne legyen kiszolgáltatva a körülményeknek, változásoknak, más emberek hangulatának.
A személyiség érettségének egyik jele, hogy úrrá tudunk lenni érzelmi világunkon, tudjuk szabályozni, irányítani hozzáállásunkat, döntéseinket, választásainkat.
http://uh.ro/szines/eletmod/12374-a-koporso-eloszobaja