Személyes adataim
Módosítás
Státuszom
angol szókincs tesztelés
KezdőlapHasználatTörténetFAQÜzenetek
Történet 1.
1994-1995: FoxPro program 1000 szóval
A weblapunkon található szókincs-tesztelő felület elődjét 1994-ben készítettük FoxPro programozási nyelvben. Az első változatot, mely kb. 1000 szavat tartalmazott, azzal a céllal készítettük el, hogy az angol szavak tanulását szórakoztatóbbá tegyük.
1996-2001: Három nehézségi szint 4000 szóval
A nyilvántartott szavak számát 4000-re növel­tük, és eze­ket három nehézségi szintre osztottuk. Bebizonyo­so­dott, hogy a program segítségével még 4000 angol szó megtanulása sem nehéz, és ezáltal már az angol re­gé­nyek olvasása is kezdett élvezhetővé válni.
2002: Szintek összeállítása szógyakoriság alapján
2002-től a szavakat a beszélt és írott nyelvben való előfordulási gyakoriságuk alapján helyeztük megfelelő szintekbe. Ekkor már 6000 szavasra duzzadt a szótár-adatbázisunk, melyben a szavakat 12, egyenként 500 szóból álló szintbe csoportosítottunk.
2004-2009: Visual Basic program 6000 szóval
2004-ben az eredeti programot Visual Basic-ben újraírtuk, és ez lett az első grafikus szókincs-tesztelőnk. Ekkor kezdtük el gyűjteni a képeket, melyeket a program tesz­telés közben megjelenít, és ebben az időszakban épí­tet­tük be a programba a szó­kincset felbecsülő modult is.
Bejelentkezés
Azonosító:
Jelszó:

Regisztráció
Tesztelési nyelv
Nyelvpár: angol-magyar

Nyelvválasztás
Tesztelés